„Magasan repül a daru, szépen szól…”
Magyar népdal
„Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott
tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
Paradicsomot látod.”
Balassi Bálint: A darvaknak szól
„S a tó felett, a síkon át, daru keresi otthonát.”
Goethe: Faust (Dóczi Lajos fordítása)
Ugyan ki ne ismerné a darut, ezt a csodálatos madarat, hiszen ékes termetével, messzire hallatszó hangjával, csapatos megjelenésével, híres násztáncával igen nagy feltűnést kelt, ugyanakkor ébersége és távolságtartó magatartása egyfajta tiszteletet is kivált bennünk.
Biológiája
A madarak (Aves) osztályán belül a darualakúak rendjének (Gruiformes) tizenegy családjából a névadó darufélék családjába (Gruidae) tartozik a nálunk is megfigyelhető, egész Eurázsia északi részén költő daru (Grus grus).[1] Hazánkban utoljára a 20. század elején költöttek, azóta csak átvonulóként látogatnak hozzánk rendszeresen. Elsősorban a Tisza mentén és a Tiszántúlon (Hortobágy, Kardoskút, Szegedi Fehér-tó) figyelhetjük meg őket, szeptember és november között több tízezer példány tartózkodik ezeken a területeken. Néha kisebb csapatok át is telelnek, sőt az utóbbi években átnyaraló példányok is előfordulnak, ami újbóli hazai költésének előjele is lehet.
Testhossza 110–140, szárnyfesztávolsága 190–240 centiméter, testtömege 4500–6000 gramm. Alapszíne palaszürke, közelről a fejtető piros színe is látható. Költőterületén (nagy tisztásokkal bővelkedő ritkás erdőkben, sűrűbb bokrokkal borított mocsarakban) füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Telelni Afrika északi és Ázsia déli részére vonulnak. Várható élettartama húsz év.
Röpte
A darvak nyújtott nyakkal, hátranyújtott lábakkal, „V” alakban repülnek. A „V” betű bármelyik szára lehet hosszabb vagy rövidebb, mint a másik, sőt van, hogy hiányzik az egyik szár. Ezen alakzat (amit ludak, récék, kormoránok és pelikánok is előszeretettel alkalmaznak) létrejöttének magyarázata az aerodinamikában rejlik. Az ék alakzat csúcsán repülő madár szárnya által keltett légörvények felszálló ágaira a mögötte repülők mintegy ráfekszenek, sok energiát megtakarítva ezzel.
Az ókorban csodálták fáradhatatlan repülését. A daruszárny amulett volt, amelyről azt tartották, hogy megóv a kimerültségtől.
Hermész, mint az istenek hírnöke és a vándorok védelmezője, magától értetődően összefüggésbe hozható e vándormadárral, s miután a darvak ék alakú kötelékekben repülnek, a hagyomány úgy tartja, hogy Hermész ezek mintájára alkotta meg a betűket[2] (gondoljunk az ékírásra, vagy az A, V és M betűkre).
Kínában a halhatatlanok hírnöke a daru. Az időszámítás kezdetétől fogva úgy tartották, hogy a halhatatlanok daruháton járnak és repülnek az égbe (például Sou-hszing, a halhatatlanság istenének hátasa is daru). A taoisták képes kifejezése a halálra: „daruvá változni”.
A kínai festészetben gyakorta ábrázolják e madarat a szintén a hosszú élet jelképének tekintett fenyővel. Mitológiájukban a daru a fényesség ősprincípiumával, a janggal áll kapcsolatban.
Hangja
A darvak szinte folyamatosan hallatják hangjukat, röptükben is szólnak. „Krúgató” hangjuk sokak szerint az egyik legszebb madárhang, ami leginkább egyfajta trombitáláshoz hasonlít (a hangszer nevében is ott a hangutánzó tr/dr- mássalhangzópár!)
„A darvak a dorombolástól a visításig igen sokféle hangot képesek kiadni. Légcsövük nagyon hosszú, és összenőtt a szegycsontjukkal. Ezen a részen a légcsövet alkotó csontos gyűrűk elvékonyodtak és könnyen rezonálnak, ezáltal felerősítik a gégefőben képződő hangokat, amelyek így egyes esetekben másfél kilométernél messzebbre is elhallatszanak.”[3]
Az idősebb egyedek hangjai mellett általában a fiatalok sipítozós hangjai is hallhatók. Bár a fiókák fészekhagyók, a vonulás ideje alatt a szülők még gondoskodnak a fiatalokról, akik mindenhová követik szüleiket. Ily módon az apa-fiú kapcsolat megjelenítői is, valamint (monogámok lévén) a házastársi hűséget is jelképezik.
Tánca
Alfred Brehm (1829–1884) „Az állatok világa” című művében szép és találó jellemzést ad viselkedéséről, mozgásáról, táncáról:
„A daru minden mozdulata szép. Könnyedén, mutatósan és mégis kimért léptekkel, rendszerint nyugodtan és méltóságteljesen járkál, sietni és futni csak szükség esetén szokott. Néhány ugrással fáradság nélkül a magasba emelkedik, erős szárnyainak néhány széles csapásával kellő magasságba jut, majd nyakát és lábát kinyujtva, sietség nélkül és mégis gyorsan és szaporán halad egyenesen célja felé. Ugyanez a madár mulatozni is szokott, ha kedve tartja. Jókedvűen ugrándozik, féktelenül mókázik, különös állásokba helyezkedik, hajladozik, szárnyát kiterjeszti és formális táncot lejt, vagy pedig hosszabb ideig pompás köröket kanyarít egy hely fölött a levegőben. Széles jókedvében apró kövecseket és fadarabkákat vesz fel a földről, feldobja és igyekszik elkapni őket. Gyors egymásutánban bukdácsol, szárnyait nyitogatja, táncol, ugrál, sietve ide-oda szaladgál, természetének végtelen kedvességét a legkülönfélébb mókákkal fejezi ki, de mindig kecses, mindig szép marad.”[4]
Táncuk sok elemből tevődik össze: merev lábú menetelés,megiramodás és kiterjesztett szárnyakkal a levegőbe ugrálás,dobogás, meghajlás, kecses piruett, rövid megállás ésolykor gallyak levegőbedobálása váltja egymást. A darvak táncának többféle oka,motivációja is lehet: a párok közötti összhang megteremtése (a darukakas udvarol a tojónak), a felnőttek fiókáik védelmébenfolytatott rivalizálása, vonulási időszakban a repülési izgalom, vagy ragadozó felbukkanása.
„Kínában, Indiában és az ókori Görögországban egyes beavatási szertartások során gyakran utánozták a darvak táncát, amellyel az élet és halál körforgását szimbolizálták, ami feltehetőleg a daru időről időre megjelenő, vonulómadár voltával is összefüggésben van.”[5]
Törökországban az egyik legkedveltebb tánc a „darutánc”, a daru mozdulatait, szárnycsapásait szimbolizáló páros tánc. A magyar néptánc-hagyományban is ismerünk egy a Szeged melletti Tápén megőrződött „darudübögős” nevezetű páros táncot, melynek egyes alaplépése (dobogós kétlépéses csárdás, amelynek vége felhúzott térddel végzett félfordulat) a gázlómadár mozgására emlékeztet, s tréfás helyi elnevezése innen származhat. Biharban pedig egy lakodalmi lánctánc viseli a „darutánc” nevet.
Ébersége
Minthogy gyakran egy lábon áll, s a másikat a tollai közé rejti, ez a szokása ihlette az ókori hiedelmet, amely szerint az alvó madarak közül valaki mindig őrködik. Az őr állítólag követ tart felemelt lábának ujjai között, ha tehát véletlenül elbóbiskol, a kő ráesik a másik lábára, s ettől felébred, ez pedig fölriasztja a pihenő csapatot is. Így válhatott a daru az egyházatyáknál és a bestiáriumokban az éberség, a hűség és a szerzetesi élet rendjének megtestesítőjévé. Ez az éberség vigyáz a többi erény megtartására is.
Régebben közkedvelt heraldikai (címertani) madár volt. Számos nemesi címerben találjuk az őrdarut (valaha így is nevezték madarunkat) egy lábon állva, amint a másikban ujjai között követ vagy göröngyöt tart.
Ezt a motívumot találjuk Zirc ciszterci apátságának, valamint Nagyrábé, Püspökladány és Tompa címerében, továbbá daru látható Makó, Budapest XXII. kerülete és a németországi Kransberg címerében is.
Darutoll
A daru éberségével mint követendő erénnyel lehet kapcsolatos a darutoll hordásának egykori szokása az alföldi pásztoroknál (ahogyan az erdészek tűzik kalapjukra a szintén éberségéről híres szajkó tollait).
„A darutollat – leginkább kalapjuk bal oldalán – a legújabb időkig a pásztorok viselték. A tiszántúli vásárok jellegzetes alakja volt a darutollárus, aki deszkalapocskába tűzdelve árulta portékáját. […] A sárréti néphagyomány a daruval kapcsolatban megőrzött Ibykus-motívumokat (a darvak a gyilkost követik) is. A táltos anyja lehetett daru, felnevelhették a táltosokat darvak, sasok, daru- vagy sastollat hordtak a vállukon. […] – Szelíd darut tartottak az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak. Később megemlékeznek a szelíd daruról India mogul uralkodói, a kínai források. […] Őrszemként tartják udvarukban a darut a dobrudzsai tatárok. Ismerik a daru szelídítését a congaree-indiánok (Kalifornia) […].
A 16. századtól írásos emlékeink vannak [hazánkban is] a szelíd darvak tartásáról, a nemesi udvarházak darvait gondozó darvászokról. A parasztudvarokban még a századforduló idején is tartottak szelíd darut. A pákászok fészkelőhelyeiket tulajdonjeggyel látták el, a darufiókákat hazahordták és felnevelték, megszelídítették. A szelídítés módja az volt, hogy a darukat ólban tartották, koplaltatták, pálinkába, borba áztatott kenyérrel lerészegítették, néhány órára a csőrét a nyakához lekötötték, szárnytollait, lábát összekötötték. A daru a parasztudvar díszmadara volt, viselkedéséből az időjárásra következtettek, hangos krúgatásukkal az idegent jelezték. A néphagyomány megőrizte annak az emlékét, hogy az alföldi várfalakon azért tartották a szelíd darucsapatot, hogy az éjszaka leple alatt közeledő ellenséget észrevegyék.”[6]
A Hanságban „tartott legtovább a fogságban tartott házi darvak divatja, mert ezekről lehetett legkényelmesebben megszerezni a régebben nagyon keresett darutollat. [Más módon] a dísztollakat Chernel szerint az úgynevezett „darulövők” szerzik. Kikémlelik a csapatosan vonuló darvak éjjeli szállását s amikor végtelenül fáradságos éjszakai cserkészés után odaérkeznek, akkor egyszerre valamennyien belepuskáznak az alvó daruseregbe.”[7]
Egy-egy tollnak igen nagy értéke volt, egy-két köböl búza áráért lehetett hozzájutni.
Játék
„A moldvai csángóknál ismert játék volt a daruzás: „Daru, daru, elkötöm az útadot, / Síppal, dobbal, tizenkét tekenő kaláccsal.” A vers elmondása után egy botot bedugnak a földbe, s a darvak akkor nem tudnak tovább repülni, hanem egy helyben keringenek a levegőben. Ha a botot kihúzzák a földből, és a vers sorait visszafelé mondják, akkor a darvak továbbrepülhetnek. Ez a vadászmágia körébe tartozó varázsvers sámántevékenykedés maradványa.
Figyelemreméltó a vogul (manysi) darumaszk és a magyar gólyamaszk hasonlatossága. A darumaszkot fából faragott csőrrel alakítják. A csőr alsó része zsinórral mozgatható. A darut alakító játékos eltakarja magát, a darufejet egy boton a feje előtt tartja. Játék közben a csőrrel csattogtat.”[8]
A szibériai manysiknál egy pengetős hangszert neveznek „darunak”.
Jegyzetek
[1] Neve legvalószínűbben hangutánzó eredetű szó, mivel nyelvjárásainkban a madár hangját „krú-krú” vagy „drú-drú” jelzi, s más nyelvekben is ehhez hasonló elnevezésekkel találkozunk: olasz gru, francia grue, angol crane, német Kranich, vogul tárov, osztják táreh, zürjén és votják turi, török és perzsa nyelven pedig turna.
Egyébként e családba még tizenhárom másik faj tartozik, amelyek közül csak egy fordul elő Európában, a pártás daru (Anthropoides virgo), amely nálunk csak ritkán bukkan fel.
[2] Hoppál Mihály, Jankovics Marcell, Nagy András, Szemadám György: Jelképtár. H. n. 2004, Helikon Kiadó, 64. o.
[3] Officina Állatvilág. Képes enciklopédia. Budapest, 2005, Officina ’96 Kiadó, 284. o.
[4] Alfred Brehm: Az állatok világa. http://mek.niif.hu/03400/03408/html/1429.html
[5]Hoppál M. stb. Uo. 63. o.
[6] Néprajzi Lexikon. http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/1-1519.html
[7] Alfred Brehm. Uo.
Balassi Bálint
Inventio poetica: grues alloquitur,
A darvaknak szól
1
Mindennap jó reggel ezen repültök el
szóldogálván, darvaim!
Reátok néztemben hullnak keservemben
szemeimből könyveim,
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem,
megújulnak kínjaim.
2
Látom, utatokot igazítottátok
arra az ország felé,
Azholott az lakik, víg szívemet aki
őmagánál rekeszté.
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam,
vallyon emlékezik-é?
3
Bujdosom, mint árva, idegen országba
veszettül, mint szarándok,
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt
viselek én, úgy gyászlok,
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled
ahhoz, akit óhajtok.
4
Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz
földében, hol akarod,
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott
tiszta vizével oltod,
Örömem környékét, az ő lakóhelyét:
Paradicsomot látod.
5
De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek
néki rövid beszéddel,
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet
mellyedre fel véremmel,
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette
tűrök mindent jó kedvvel.
6
Ádjon az jó Isten néki egészséget,
víg és hosszú életet,
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal,
áldja mindennel őtet;
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál,
s keserüljön éngemet!
7
Sok háborúimban, bujdosó voltomban,
midőn darvakat látnék
Szép renden repülni s azfelé halanni,
hol szép Julia laknék,
El-felfohászkodván s utánok kiáltván
tőlük én így izenék.
*
Juvan Sesztalov
(1937–2011)
A daru dala
Ken kening
kening, kening
keningina keningina…
Dalos darum, dalolj!
Szúnyogként szuszorogj,
kakukként kiáltozz,
gyerekként visítozz,
nagyvadként ordítozz,
forgatagként pörögj,
rozsomákként üvölts,
viharként mennydörögj,
kisjányként pityeregj,
szívünket enyhítsd meg,
ken kening
kening, kening
keningina keningina…
Első éjem elmúlt,
elmém, ím, ki nem hunyt.
Énekem még mondom,
új hajnal ha támad,
újra gondolom gondom,
Állat dalait mondom.
Akik nem láthatják,
hallván hadd hallgassák
hét század vogul kincsét,
hét éjjel vogul dalát.
Nem megyek rohanvást
halálom elébe,
idefekszem, íme,
álmaim ölébe.
Ti megpihenhettek,
még eszegethettek,
talán ízes kortyot,
italt kortyolgattok…
Zsongulván elmétek,
közeledő álom
ízét ízleljétek.
Dalom szárnyán szállván
elértek hazáig,
vagy egy szebb határig…
Darum, dalolj, ne félj!
Húrom, zenélj, zenélj!
Ken kening
kening, kening
keningina keningina…
(Bede Anna fordítása)
*
Nikolaus Lenau
A daru
Tarló és erdő kopár,
csak a szél jár lődörögve,
mert már lombot nem talál,
hogy zizegve üdvözölje!
A daru is szárnyra kap,
itthagy zord, mogorva rétet,
s vígan szól, hogy ráakadt
az útra, mely dél felé megy.
Őszi fa*gyban kikelet
küld a költözőmadárnak
távolból vigaszjelet,
titkon egy ütemre szállnak.
Ó, mit érez a madár,
éjködökben úszva át, ha
fény villan szívébe már
s messzi erdők susogása!
Röptében tenger felett
szigetek illata hajtja;
ó, milyen édes lehet
vágya, sejtelme s bizalma!
Köd hull a tarlók fölé;
hervadt a lomb; - tűri kedvem,
amióta dél felé
daru hangja szólt felettem.
Közben a tarlókon át
lassacskán előre menve,
fölrémlettek a kaszák,
mik lecsaptak életemre;
más is hervad, mint a holt
cserje, szomorkodva láttam,
míg a szélsodorta lomb
lábamhoz hullt kerge táncban:
ám az öröm sírjait
nem búsan s dühödve nézem,
mert a szívem hangot üt,
mint a madár fent az égen;
úgy bizony, mi bent szorong,
a szív röppen daru szárnyán,
ő is ismeri a hont,
ahol vár a tavaszom rám.
(Viola József fordítása)
